ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hősök tere (Mozicsarnok) megújítása

A beruházás célja:

A beruházása célja, hogy a belvárosi közterek átfogó rekonstrukciójával egy egységes és összefüggő térrendszer alakuljon ki a belvárosban, amely egyaránt szolgálja a helyi lakosság közösségi életét, hozzájárul a városközpont arculatának megújulásához és összességében vonzóbbá teszi a belvárost a vendégek számára.

Előzmények:

A jelenlegi mozi – tervezett többfunkciós rendezvényközpont – épülete a főtérből (Hősök teréből) nyíló ún. Mozicsarnokon keresztül közelíthető meg. A mozicsarnok elnevezés abból az időből származik, amikor a mozihoz bevezető gyalogos forgalmú út mindkét oldalán épületek álltak és így mintegy csarnokon keresztül lehetett eljutni a mozi épületéhez.

Az 1990-es évek elején a csarnok két oldalán lévő önkormányzati tulajdonú épületeket elbontották nagyon rossz műszaki állapotuk miatt, és különböző okok miatt a terület azóta a 20 évvel ezelőtti időkből megmaradt és konzerválódott állapotban van.

A lebontott területek törmelékesek, vízállásos területekké váltak, a burkolt területek vegyes burkolatúak, töredezett beton és aszfalt felületűek. A növényállomány a régi beépítéshez igazodott, a lebontott épületállományt követően a létrejött nagy üres térben rendezetlen képet mutat. A megmaradt térvilágítási lámpatestek leamortizálódtak, nem illeszkednek a terület jelenlegi használatához.

Mindez indokolja a Mozicsarnok, mint tömbbelső teljes területén a rekonstrukció szükségességét.

A fejlesztés részletei:

A tevékenység keretében a Hősök tere (Mozicsarnok) közterület teljeskörű felújítása valósul meg.

A tömbbelsőben a Hősök teréről a mozi épületére rávezető gyalogos közlekedésre alkalmas térburkolat kerül kialakításra, mint fő közlekedési tengely, valamint a bevezető útról merőleges lecsatlakozás lesz biztosított a zöldségpiac irányába.

A mozira rávezető térburkolat a lecsatlakozást követően kiszélesítésre kerül annak érdekében, hogy közvetlenül a mozi épülete előtti területen legyen lehetőség kisebb volumenű szabadtéri rendezvények megtartására is. Ezen közlekedési irányok kiépítésével a gyalogos közlekedés rendezetté válik.

A gépjármű közlekedés közúthálózata a jelenlegi nyomvonalon változatlan formában megmarad.

A városközpontban folyamatosan növekvő parkolási igény kielégítésére a mozi és a piac közötti út mellett új parkolóhelyek kialakítására kerül sor. A mozgáskorlátozottak részére kialakított parkoló a tervezett Rendezvényközpont főbejáratához legközelebb eső helyen kerül kialakításra. A gyalogos közlekedési területek valamint az újonnan kialakított parkolók felületei térkő burkolattal készülnek. A mozicsarnok kialakításra kerülő térburkolatai mentén padok hulladékgyűjtők, és kerékpártároló elhelyezésére is sor kerül.