ma:
holnap:
Üdvözöljük Hajdúszoboszló város közigazgatási portálján
Skip Navigation LinksKezdőlap > Település > Jelenkori jelképeink
Jelenkori jelképeink

A város címere

Rendelet az önkormányzat jelképeiről és használatának rendjéről

Hajdúszoboszló város címere égszínkék, vitézi álló pajzs. Alsó részén zöld mezőben, természetes színű, hátsó lábán álló tigris. Első lábait kiterjesztve, jobb lábában véres szablyát fog. Szembe vele egy erősen felfegyverzett páncélos lovas, aki a bal kezében egy kerek pajzsot tart, melynek közepét egy lánggal égő alak elejétől a végéig körben ékesíti. Jobb kezében vágásra kész kivont kardot tart, párbajt vívni látszik.


A pajzsra nyitott vitézi sisak van helyezve, melyet drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona fed. Közepéből egy másik tigris emelkedik ki; a győzelem jeléül bal lábában az előbbiekhez mindenben hasonló kerek pajzsot, jobb lábában pedig vörös zászlót tart. A zászlón egy természetes színű sas, felemelt csőrrel, kiterjesztett szárnyakkal, aranylábakon állva szemlélhető. A sisak csúcsából kiindulva jobbról sárga és kék, balról pedig fehér és vörös színű takarók.
 
Bocskai István fejedelem 1606. szeptember 2-án Kassán adta ki Halasi Fekete Péter hajdúkapitány és hét százados társa parancsnoksága alá tartozó lovas hajdúk számára azt a szabadságlevelet, amellyel Szoboszló faluba letelepíti őket, s amelyben címert is adományoz számukra. Hajdúszoboszló címere az ún. beszélő címerek (tesserae loquentes) kategóriájába sorolható, amelynek bajvívó tigrise értelemszerűen magukat az adományozott hajdúkat (akik az erdélyi fejedelem zászlaját felemelték) jelképezi, a lángnyelvekkel ékesített pajzs viselője (amely pajzsot elragadták tőle) pedig ellenségeiket szimbolizálja.




Magyarország címerei: https://magyarcimerek.hu/cimerek


A város zászlaja

a nemzeti zászlóval azonos méretarányú, 1/2-1/2-ed arányban égszínkék-fehér színű, hosszanti csíkozású.

  
Címer nélkül
Címerrel


A múlt zászlói:

 

                  
Kék, fehér és kék "spanyol" háromsávos
                   1974 - 1989




         
 

 A 18. századi fecskefark alakú, zöld nyomottmintás selyemből készült Bocskai-zászló nemzeti kincs