ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
2017. évben kitüntetettek


Hajdúszoboszló Város Díszpolgára
VIDA LAJOS úrnak

Tanár, népművelő, szerkesztő, író, helytörténet-kutató, irodalomtörténész. Pályafutását a Hajdúszováti Általános Iskolában kezdte. Tizenöt évvel később, 1978-tól a hajdúszoboszlói művelődési központ igazgatója. Öt év múlva újra a pedagógia felé fordul, igazgatóhelyettese, majd 1998-tól nyugdíjba vonulásáig igazgatója a Szép Ernő Középiskolai Kollégiumnak. „Az értelmiségi lét küldetéssel, feladattal jár” – fogalmazta meg életfilozófiáját népművelőként. Céljait és cselekedeteit ez a gondolat vezérli. Neve összekapcsolódik az első Kösely-kupa lovasverseny megrendezésével. A kollégiumban nagy hangsúlyt fordít a szabadidős művelődésre, a diákok részvételére Hajdúszoboszló kulturális életében. A 90-es évek második felétől különböző hazai folyóiratokban publikál. Írásainak többsége a Szókimondó című kulturális folyóiratban olvasható, melyet közel hat éven át szerkesztett is. Irodalmi tanulmányai, könyvkritikái jelennek meg.Érdemei közé tartozik Szép Ernő irodalmi munkásságának megismertetése, közkinccsé tétele egy monográfia, valamint a Natália című kisregény kiadásával.  Az író, a kutató fókuszába az új évezredben a helytörténet is bekerül. A város történetét újra feldolgozó, 2006-ban megjelent tanulmánykötet társszerkesztője. Cikkeiből 2013-ban napvilágot lát a Szilfákalja utca elnevezésű könyv. 2016-ban kiadják a Bosszú napja, kedd című történelmi regényét. A hajdúváros születéséről szól a 2014-ben megjelent mű, a Palló a Köselyen, mely szakértők szerint Hajdúszoboszló históriájának egyik legjelentősebb dokumentuma. Vida Lajos 75 éves, Hajdúszoboszló és Hajdú-Bihar megye kultúrájának ismert szereplője, munkássága országosan elismert.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Vida Lajos irodalmi és helytörténeti életművét ismeri el és köszöni meg a Hajdúszoboszló Város Díszpolgára címmel.


Gönczy Pál Díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért
ERDEI GYULÁNÉ úrhölgynek


A haladó szellemiséget és a szakmai eredményességet képviselő oktatás fáklyavivője. Már főiskolai hallgatóként elvállalta az ének-zene tanítását az akkori 5. sz. iskolában. Másik szakja, a magyar nyelv és irodalom oktatására 1985-től nyílt lehetősége az új, napjainkban Thököly Imre nevét viselő intézményben. Itt mindvégig osztályfőnöki feladatokat is ellátott. A Zsolnai-program, s a kompetencia alapú oktatás alkalmazója. Később résztvevője az iskolai jó gyakorlatok IKT-s anyagát kidolgozó csoportnak, a referenciaiskola programnak. A mentoriskola egyik megalapozója. Szervezője közösségi eseményeknek, az Együtt szaval a nemzet versenyen iskolája a 10 legjobb között szerepelt. Tanítványai számos versenyen díjazottak. A Kazinczy szépkiejtési verseny döntőjében 9 diákja vett részt, többen arany, bronz minősítést kaptak. 2016 nyarán nyugdíjba vonult.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Erdei Gyuláné négy évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkáját méltatja a Gönczy Pál-díjjal.

Szép Ernő Díj Hajdúszoboszló Város Kultúrájáért
PÁNCZÉL ZOLTÁN úrnak


Festőművész, aki a magyar tájak, benne szülőföldje tanyavilágának realista megörökítője. Hajdúszoboszlón született 1947-ben. A rajzolás, ábrázolás tudástárával a debreceni Péchy Mihály Építőipari Technikumban ismerkedett meg. Ekkor kezdődött vonzódása a művészetek iránt.
Budapesten és Szentendrén folytatta tanulmányait. A katonai hivatást választotta, a festészet azonban napjainkig végigkíséri életútját. Katonafestőként húsz évig a Honvédségi Művelődési Házban a Stefánia Galéria állandó kiállítója volt. Képeit számos helyi és külföldi tárlaton bemutatták. Több évig meghívottja a Hungarospa alkotótáborának.
Műveinek fő témája az Alföld, és a Szoboszló környéki hajdani tanyavilág, az őszi-téli tájak színvilágával. 2012-ben ezredesként vonult nyugállományba, ekkor hazatért szeretett szülővárosába.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Pánczél Zoltán szülőföld-ábrázoló, lokálpatrióta alkotó tevékenységét méltányolja a Szép Ernő-díjjal.


Pávai Vajna Ferenc Díj Hajdúszoboszló Város Idegenforgalmáért
FEKETE GYULA úrnak


Szállodaigazgató, aki a Béke, az Aqua-Sol és az Apolló hármas igazgatója. Az emődi születésű szakember pályafutását felszolgálóként kezdte a HungarHotels miskolci Avas Szállójában. Iskolai tanulmányainak elvégzését követően végigjárta a szakmai ranglétrát.
1991-től 12 éven át a lillafüredi Hunguest Hotel Palota igazgatója. Ezt követően új kihívások várják. Az alföldi fürdővárosba érkezve a Hunguest Hotel Béke és az Aqua-Sol igazgatójaként folytatja szakmai útját. 2015-től tartozik irányítása alá a Hunguest Hotel Apolló is. A városban elismert szakember, aki a kezdetektől tagja a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesületének. Az általa sikeresen vezetett szállodák 400 szobával és mintegy 900 férőhellyel rendelkeznek, a turizmus meghatározó helyi piaci szereplői.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Fekete Gyula turizmus területén végzett eredményes szakmai munkáját méltatja a Pávai Vajna Ferenc-díjjal.


Hüse Károly Díj Hajdúszoboszló Város Sportjáért
PÁNISZ LÁSZLÓ úrnak


Sportoló, sportvezető, aki iskolás korától több sportágat kipróbált. 1986-ban a Gázláng SE-ben ismerkedik meg a súlyemeléssel, majd többekkel együtt meghonosítják a városban az erőemelést. 1997-ben magyar bajnok. Többévi kitérő után, lelkes szülők segítségével újjáélesztik a birkózást Hajdúszoboszlón, 2012-ben megalakul a Hajdúszoboszlói Birkózó SE, melynek alelnöke.    Emellett maga is újrakezdi a súlyok sportját. 2014-től egyik sikert a másik követi. Erőemelésben kétszeres magyar bajnok, összetettben két éve világbajnoki bronzérmes, az idén pedig ezüstérmes.  
Az egyesületben 30 tagnak biztosítanak birkózási és erőemelési sportolási lehetőséget. Magyar bajnokokat, diákolimpiai bajnokokat, válogatott versenyzőket nevelnek. Az erőemelő edzéseket személyesen irányítja. Edzőtáborokat szervez, menedzseli az egyesületet.

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Pánisz László kiemelkedő sportolói sikereit, és eredményes sportvezetői tevékenységét ismeri el a Hüse Károly-díjjal.


Tessedik Sámuel Díj Hajdúszoboszló Város Mezőgazdaságáért és Környezetvédelméért
HÁMOS LAJOS úrnak


Agronómus, aki a Kösely Zrt. növényvédelmet irányító szakembere. 1972-ben végzett a debreceni Vegyipari Technikumban. A mezőgazdasági változásokat tapasztalva agrárkémia szakon tanult tovább Keszthelyen. Különböző helyeken dolgozott és szerzett tapasztalatot. A folyékony műtrágyázás bevezetésekor a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságba hívták. A kezdeti nehézségek megoldását és a növényvédelem irányítását kapta feladatként. Immár harminc éve él és dolgozik a városban. A kollégák és a család szerint a munkája a hobbija. A szoboszlói gazdáknak, illetve a gazdakörnek hosszú ideje szakmai segítséget nyújt. A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma Növényvédelmi tanszékének felkérésére óraadóként évek óta részt vállal a növényorvos hallgatók képzésében. 2016 novemberétől nyugdíjasként dolgozik.


Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Hámos Lajos több évtizeden át bizonyított mezőgazdasági szakmai elkötelezettségét köszöni meg a Tessedik Sámuel-díjjal.

A Hajdúszoboszló Kiváló Tanulója Díjak átadása következik.
A díjakat átadja dr. Sóvágó László polgármester.


Csillag Vivien részére
a Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából

Vivien tanulmányi eredménye kimagasló, magatartása példamutató. Korán megmutatkozott szép magyar beszéde, vonzódása az irodalomhoz. Az elmúlt két tanévben városi, járási, tankerületi versenyek győztese. Kulturális rendezvényeken kitűnik szavalatával, prózamondással.


Fehér Tamás részére
a Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából

Tamás az intézmény 6. osztályosa volt. Minden évben kitűnő eredményt ért el, több tantárgyi dicsérettel. Az iskola kiváló tanulója. Évfolyamtársai közül kiemelkedik angol nyelvi és informatika tudásával. Az elmúlt két tanévben tankerületi tanulmányi versenyek, és a Literatum angol nyelvi versenyek megyei győztese.

Boross Máté részére
a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskolából

Máté évek óta bizonyítja tehetségét. Az elmúlt tanévben eredményei különösen kiemelkedők, kitűnő bizonyítványa mellett hét tantárgyból részesült dicséretben. Idegen nyelvi, matematika, természettudományos tankerületi és városi versenyek 1-2. helyezettje.

Rozmis Liliána részére
a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskolából

Liliána nyolc tanévet zárt kitűnő bizonyítvánnyal, s minden alkalommal több szaktanári és tantestületi dicséretben is részesült. Tehetsége egyaránt megmutatkozik a természettudományokban és a művészetekben. Figyelemre méltó személyisége kiemelkedő szorgalommal párosul.
Liliána tanulmányi elfoglaltságai miatt nem tud részt venni ünnepségünkön.  

Biró Sándor Gergő részére
a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolából

Sándor minden évben kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Kistérségi, járási, megyei versenyek 1., 2., 3. helyezettje. A Pangea matematikaversenyen és a Mozaik általános műveltségi versenyen országos 13. A Bolyai anyanyelvi versenyen csapatban 9., a Curie Matematika Emlékverseny területi és országos döntőjének győztese.

Szoboszlai György Balázs részére
a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolából

György hat éven keresztül kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Városi, kistérségi és megyei versenyeredményei szintén kiemelkedők. A Bolyai természettudományos kistérségi csapatverseny 4. helyezettje, a Bolyai matematikaverseny megyei 6. helyezettje, az Olvasom, értem megyei szövegértő versenyen 4. lett.

Dancs Márton részére
a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából

Márton tanulmányi eredménye kitűnő. A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen az előző tanévben megyei 6., idén a Bolyai magyar csapatversenyen megyei 10. Úszóként a vidékbajnokságon a 200 m mell- és az 50 m pillangóúszás győztese. Az országos gyermekbajnokságon a 100 m mellúszás 5., a 200 m mellúszás 6. helyezettje.  

Papp Viktória Lilla részére
a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából

Viktória kitűnő tanuló. Az elmúlt tanévben 9 dicséretben részesült, a ballagáson megkapta a Thököly-plakettet. A Bolyai egyéni matematikaverseny megyei 10. helyezettje, az anyanyelvi csapatversenyben megyei 7. A Lángész kerestetik országos 3. helyezettje. Az atlétika kistérségi verseny győztese.

Hódos Katalin részére
a BSZC Bocskai István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából

Kata érettségi után kétéves szakképzésben vett részt. Ebben az évben tanulmányait kitűnő eredménnyel zárta. Elhivatott, lelkes és lelkiismeretes diák. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos 2. helyezettje pincér szakmában.

Szoboszlai Károly részére
a BSZC Bocskai István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából

Károly ebben az iskolában érettségizett az előző tanévben, jelenleg eladó szakmában folytatja tanulmányait jó eredménnyel. Tehetséges az éneklésben, a népdalok iránti fogékonyság jellemzi. Iskolai és városi rendezvényeken egyaránt lenyűgözte már a közönséget.

Herka Dominik részére
a Hőgyes Endre Gimnáziumból

Dominik tanulmányi és sportteljesítménye kiemelkedő. Kétszer is bejutott a Savaria országos történelem verseny második fordulójába. Hasonló eredményt ért el 2014-ben a Curie környezetvédelmi emlékversenyen csapatban, az idén pedig az OKTV-n történelemből. Sakkozóként megyei diákolimpiai bajnok volt, négyszer az országos döntőben szerepelt.

Szatmári Judit Réka részére
a Hőgyes Endre Gimnáziumból

Judit minden tanévet kitűnő tanulóként zárt. Angol és német nyelvből középfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik. Számos megyei és országos verseny eredményes résztvevője volt. Az OKTV-n matematikából kétszer bejutott a 2. fordulóba, az Arany Dániel Matematikaversenyen az országos döntőbe.  
Judit tanulmányi elfoglaltságai miatt nem tud részt venni ünnepségünkön.  

Elek Zita részére
a BSZC Közgazdasági Szakgimnáziumából

Zita a pénzügyi-számviteli ügyintéző szak mindkét évfolyamát kitűnő eredménnyel fejezte be, több tantárgyból dicséretet kapott. Bejutott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe, ahol kiváló teljesítményt nyújtott. A komplex szakmai vizsgán jeles bizonyítványt szerzett.

Szarvas Enikő részére
a BSZC Közgazdasági Szakgimnáziumából



Enikő az elmúlt tanévben végzett a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Közgazdasági Szakgimnáziumában, ahol emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből és történelemből. Többször vehetett át kitűnő bizonyítványt. Középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, angol és német nyelvből.
 
„Az Év Üzlete” díj átadása következik.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúszoboszlói Szervezete tizenöt éve alapította e díjat.

A díjat átadják:

•    dr. Sóvágó László, Hajdúszoboszló város polgármestere és
•    Mészáros Sándor a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
          Hajdúszoboszlói Szervezetének elnöke 

„Az Év Üzlete” 2017. évi díjazottja a Menő Manó Gyermekruházat
 
A kiskereskedelmi vállalkozás 2001 szeptemberében jött létre családi összefogással az Árkád üzletházban. Az idő tájt a családban négy kisgyermek született. Innen adódott az ötlet egy igényes üzlet megnyitására, amely a kelengyétől a nagykamaszkorig kínál öltözéket. Az évek múlásával a kizárólag magyar gyártók kínálatát bővítették. Az üzlet időről időre megújul. Áttekinthetően, hangulatos és kellemes környezetben mutatják be a választékot. Céljuk változatlan, a vásárlóik igényeinek magas színvonalú kiszolgálása.




A díjat átveszik:
    
Miklós Mónika, a Menő Manó Gyermekruházat tulajdonosa, a Betli 21 Kft. ügyvezetője és Miklósné Pankotai Krisztina, az üzlet alkalmazottja.