ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
A beruházásról

„Hajdúszoboszló I. világháborús katonahőseinek nyomában”
című projekt megvalósítása
2017. évben


Hajdúszoboszló Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be 2017. februárjában a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiírt „Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása” című pályázati kiírásra.
Maga a pályázati kiírás, és az I. világháborús hadisírok és emlékmű felújítások az I. világháború centenáriumi megemlékezéséhez kapcsolódnak.
A Honvédelmi Minisztérium a pályázat megvalósításához 1 millió Ft támogatást nyújtott, melyhez Hajdúszoboszló Város Önkormányzata mintegy 900.000 Ft-tal járul hozzá saját erőként. A pályázat 2017. július és 2017. november 1. közötti időszakban valósult meg.
 "Hajdúszoboszló város I. világháborús katonahőseinek nyomában" című pályázat keretében az Önkormányzat 12 db hadisírt, síremléket újított fel, melyből 10 hadisír a Városi Köztemetőben található, 2 db pedig a Bocskai István Múzeum leltári példánya, fejfakiállítás keretében látható.
A pályázat megvalósításában közreműködött a Bocskai István Múzeum és a Hajdúszoboszlói Városszépítő Egyesület együttműködési megállapodások keretében.
A pályázathoz kutatási tevékenység kapcsolódott az elhunyt személyekkel kapcsolatban. A kutatási tevékenységet a Bocskai István Múzeum történész-múzeológus kollégája, Nagy István végezte. A kiállítási anyag a Bocskai István Múzeumba fog kerülni.
A 2017. november 1-én a Hajdúszoboszlói Városi Köztemetőben megtartott rendezvény keretében történt megemlékezéssel zárult a pályázat megvalósítása.


 

   Honvédelmi Minisztérium