ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
A projekt bemutatása


"A turisztikai vonzerő felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben" című projektről


A Hajdúszoboszlói kistérséget jelentős mértékű munkanélküliség sújtja, melyet leginkább a szezonalitás jellemez. Ennek alapvető oka, hogy a kistérségben húzóágazatként jelentkező turizmus csak a nyári hónapokban idényjelleggel tud munkalehetőséget biztosítani. Tovább súlyosbítja a helyzetet a mezőgazdaság és az építőipar hasonlóan szezonális foglalkoztatási lehetősége. A kínálati oldal struktúrájában is vannak kedvezőtlen tendenciák: A kistérségben, különösen Hajdúszováton magas a hátrányos helyzetű, ezen belül is a roma lakosok aránya, akik nem rendelkeznek kellő iskolai végzettséggel, sőt sok esetben az alapfokú ismeretekkel sem, így alig van esélyük az elhelyezkedésre.
„A turisztikai vonzerő felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben” projekt a térségi foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja. Célja a kistérség szereplőinek összefogása a munkahelyteremtés, a humánerőforrás-fejlesztés lehetőségeinek erősítése és összehangolása valamint az iskolázottsági szint emelése érdekében, melynek eredményeképpen csökken a tartós és szezonális munkanélküliség, javul a foglalkoztatási szint különösen a hátrányos helyzetű csoportok, azon belül is a romák körében.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program „Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások” című (TÁMOP 1.4.4-08/1) pályázati konstrukcióján elnyert 16 099 647 Ft támogatással megvalósuló projekt keretében a Hajdúszoboszlói kistérség a foglalkoztatási együttműködés kialakításával többek között a turizmus további fejlesztését, foglalkoztatásra ható szezonalítás mérséklését kívánja elérni a kistérségben lévő három hátrányosabb helyzetben lévő település eddiginél nagyobb mértékű integrálásával.
A jelenleg még példa nélküli, helyi hagyományokkal nem rendelkező partnerségi együttműködés keretében tájékoztató fórumok, partnerség-építő szemináriumok, hálózatépítési tréning kerül megrendezésre. A résztvevők aktív közreműködésével kidolgozásra kerül a kistérség Foglalkoztatási Stratégiája, amelynek feladata a kistérség eddigi foglalkoztatási irányú cselekvéseinek hiányosságainak, a legfőbb problémáinak feltárása, amelyek alapvetőek az elkövetkező időszak fejlesztési irányainak meghatározásához.
A projekt megvalósításának legfontosabb célkitűzései a következők:
Idegenforgalmat erősítő együttműködési hálózat kialakítása a kistérségben

Az együttműködési hálózatba olyan konzorciumi tagok kerültek bevonásra, akiknek szerepe meghatározó a helyi gazdasági életben – mondhatni vezéregyéniségek, így nagyobb ráhatással lehetnek a többi szereplőre. Ily módon az idegenforgalom, mint eszközt jelenik meg és kifejti hatását a köz érdekében. A civil szervezetek bevonása is különösen fontos, mert felölelik az idegenforgalom szereplőit a szálláshelyadóktól egészen a vendéglátó ipari egységekig. Mind a négy településen megjelenik az idegenforgalom valamilyen formája, melyek közös kapcsolódási pontja a hagyományőrzés és a mezőgazdasági jelleg.
Kistérségi partnerségi és foglalkoztatási együttműködés kialakulása

A mai változó és kiszámíthatatlan világban összefogás nélkül nem biztosított az előrejutás: Szükség van egy biztos, szoros együttműködésen alapuló szervezeti keret felállítására. A paktumot aláíró szervezetek száma várhatóan meghaladja majd a 15-t, ezért a foglalkoztatási paktum létrejöttével partnerségi alapú fejlesztési közösség jön létre és közös fejlesztési célok kerülnek meghatározásra, különösen a befektetések szervezése és ösztönzése, menedzselése területén.
A helyi gazdasági, foglalkoztatási és szociális problémák feltárása, javaslatok azok mérséklésére, megoldására, ennek érdekében stratégia kidolgozása

A problémák feltárásával átfogó és egyértelmű képet kapunk a jelenlegi helyzetről. A helyzetfeltárás statisztikai adatok, kérdőíves felmérések, interjúk, valamint az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdúszoboszlói Kirendeltségének és a konzorciumi partnerek adatai és egyéb információk alapján készül el. A munkanélküliek, vállalkozók és civil szervezetek helyzete és problémái kerülnek feltérképezésre.
A cél elérésével kidolgozásra kerül a kistérség foglalkoztatási helyzetét bemutató Helyzetelemzés, valamint az erre épülő Foglalkoztatási Stratégia.
Foglalkoztatás javítására irányuló projekttervek generálása és kidolgozása, ezáltal a munkaerő-piaci kereslet-kínálat összehangolása

A helyzetfeltárás során és a foglalkoztatás területén felmerült problémák megoldására projekteket generálunk, melyekhez források hozzárendelése is megtörténik. A cél, hogy olyan a paktum megvalósulásáért és működésért felelős szervezet jöjjön létre, mely a menedzsment feladatokat képes ellátni, rendelkezik kellő tapasztalattal és elhivatottsággal.

A projekt során kidolgozásra kerülő projekttervek száma várhatóan meghaladja majd az 5 darabot.

A munkaerő piaci keresletet és kínálat összehangolása képzések segítségével történik:

* Az alacsony képzettségű, hátrányos helyzetű lakosok számára alapvető készségek elsajátítását célzó turisztikai jellegű képzések kerülnek szervezésre, melybe a vállalkozók is bekapcsolódhatnak.
* A roma valamint hátrányos helyzetű csoportok számára a családi életvitelt segítő ügyintézési praktikák elsajátításához való segítség nyújtás valósul meg.
* A tervezett képzések között szerepel még az info-kommunikációs technológia használatának segítése, mely megkönnyíti az elektronikus ügyintézést, elektronikus információszerzést a kistérség lakossága számára a képzett info-mentorok együttműködésével.
Gyors és hatékony információáramlási és kommunikációs utak biztosítása a kistérség szereplői számára

A már működő internetes portálok eddig is biztosították a kistérségi szereplők számára a gyors információáramlást. Ez a forma olyan hatékonynak bizonyul, hogy a paktum aláírását követően egy önálló honlap is létrehozásra kerül, amely a paktum aláírók körét, további csatlakozás lehetőségét, a paktum működését, munkáját, rendezvényeit mutatja be, közöl róla információkat.
A projekt két szakaszban, 20 hónap alatt kerül megvalósításra. Az első, előkészítő szakaszban helyzetelemzés és a foglalkoztatás stratégia kidolgozása történik, továbbá ennek kapcsán partneri kapcsolatok kialakítása, erősítése és a Foglalkoztatási Paktum létrehozása. A második, megvalósítási szakaszban foglalkoztatási projektek kidolgozása, megvalósítása veszi kezdetét, melyet a működés és a projekt során elért eredmények értékelése zár.