ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
2010. évben kitüntetettek

Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének döntése alapján
szeptember 2-a, a város emléknapja alkalmából
kitüntetésben részesültek



Hajdúszoboszló Városért kitüntetés
FÖLDESI JÁNOS úrnak

Gyermekkori emlékei Hosszúpályihoz fűzik, de idekötötte az élet, hajdúszoboszlóinak tekinti magát. A fiatal építészmérnök 1975-ben került a Városi Tanács Műszaki Osztályához. Tizenhét évig tette itt a dolgát, előadóként, majd csoportvezetőként, később osztályvezetőként. 1992 óta a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Zrt. főmérnöke.
Munkáját a tisztesség, a lelkiismeretesség, az alázat és a szorgalom jellemzi. Mindig a köz és a város javát tartotta szem előtt, hatósági dolgozóként is odafigyelt az egyén, az ügyfél problémáira, törekedett a korrekt megoldásokra.
Az elmúlt 35 évben számos, kisebb-nagyobb jelentőségű városfejlesztési beruházás megvalósításának részese. A társadalmi életben is aktív, több mint 12 éve tagja, jelenleg elnöke a helyi választási bizottságnak. Amatőr sportolóként az asztalitenisz régi rajongója. Másfél évtizede neveli-segíti a pingpongozni járó gyermekeket.
Tevékenysége a helyi társadalmi és gazdasági életben egyaránt kiemelkedő.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Földesi János több évtizeden át sokoldalúan, lelkiismeretesen, alázattal végzett munkáját ismeri el a Hajdúszoboszló Városért kitüntetés adományozásával. 
 
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete ebben az évben két Gönczy Pál-díjat ítélt oda.

Gönczy Pál-díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért posztumusz
GIRASEK JÁNOS úrnak

A pszichológus szakember 1993-ban lett a hajdúszoboszlói Nevelési Tanácsadó munkatársa. 1995-től a ma már Hajdúszoboszlói Pedagógiai Szakszolgálat néven működő intézmény vezetője. Nevéhez fűződik a szakszolgálat arculatának kialakítása.
Számos itt tanító pedagógus ismerte nemcsak a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán végzett lelkiismeretes oktatómunkája, hanem a hajdúszoboszlói továbbképzések, szakmai előadások, az általa tartott óvodai és iskolai szülői értekezletek kapcsán is.
Elhivatottan képviselte a sajátos nevelési igényű gyermekek érdekeit. Karizmatikus személyisége, szakmai tudása és elszántsága példaértékű minden humán foglalkozású számára. Eredményességében jelentős szerepet játszott embersége, nyugalma és optimizmusa. Munkásságát megszakította betegsége, s ez év tavaszán bekövetkezett halála.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Girasek János oktató-nevelői munka segítésében nyújtott elévülhetetlen érdemeit méltatja a Gönczy Pál-díjjal.
Az elismerést átvette özvegye, Láposi Teréz.

Gönczy Pál-díj Hajdúszoboszló Város Pedagógiájáért posztumusz
MÁRTON KÁROLY úrnak

A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-testnevelés szakán végzett 1975-ben. Szolnokon kezdte pályáját, ahol hamar felfigyeltek rá. A gyerekek gyorsan a szívükbe zárták humoráért, igazságosságáért és mélységes humánumáért. Évtizedek múlva is kapta a képeslapokat hűséges tanítványaitól.
Az 1984-85-ös tanévet Hajdúszoboszlón kezdi meg a 4. sz. iskolában. 1991-től kollégiumvezető. Tavaly bekövetkezett halála súlyos veszteség az oktatásügy és a helyi közélet számára.
A sportélet elkötelezettjeként élt. Debreczeni Zsolttal megalapították a Spartacus Sportegyesületet, s a futball utánpótlás nevelését tűzték ki célul. Részt vállalt elnökként a Pedagógus Fáklya SE működésében. 2002-től az önkormányzat oktatási bizottságának tagja.
Társadalmi vállalásait a kollégiumigazgatói munkája mellett végezte. Megragadott minden lehetőséget a diákotthoni élet színesítésére. Különösen figyelt a hátrányos helyzetű gyerekekre. Külföldi testvériskolákkal épített ki tartós kapcsolatokat.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Márton Károly oktató-nevelő munkáját, valamint a sportban és a közéletben nyújtott kitartó és eredményes tevékenységét ismeri el a Gönczy Pál-díjjal.
A díjat átvette özvegye, Márton Károlyné.

Szép Ernő-díj Hajdúszoboszló Város Kultúrájáért
BORBÉLY LAJOSNÉ úrhölgynek

Általános iskolai tanítóként 1963-tól szolgált Hajdúszoboszlón, először a 2. Sz., majd 1966-tól nyugdíjazásáig a 4. Sz. Általános Iskolában. Hivatásában kiemelt feladatának tartotta a diákközösség formálását a zenei nevelés segítségével.
A Bárdos Lajos Városi és Pedagógus Énekkarnak 1987 óta tagja, 1994-től a kórus elnöke. Rengeteget tett az egyik legrégebbi múltú hajdúszoboszlói művészeti csoport fennmaradásáért. Elnöki feladatát mint társadalmi megbízatást teljes anyagi ellenszolgáltatás nélkül látta el. Sok-sok idejét adta a kórusért: koordinált, irányított, közösséget kovácsolt. Megszervezte a külföldi kóruscseréket, erdélyi koncertkörutakat. Nevéhez fűződik az 50. kórusjubileum méltó megünneplése.
Az elmúlt évben úgy döntött, átadja a „stafétát” a fiatalabbaknak. Az alt szólamot ma is erősíti, segíti a vezetőség munkáját. Szerénysége, tettrekészsége követendő példa.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Borbély Lajosné a város zenei életében nyújtott kiemelkedő és példaértékű tevékenységét méltatja a Szép Ernő-díjjal.

Kenézy Gyula-díj Hajdúszoboszló Város Egészségügyéért
DR. VIDA SÁRA úrhölgynek

Orvosdoktorrá 1979-ben avatták a Debreceni Egyetemen. Először Berettyóújfaluban, a Zöld Sándor Kórház Sebészeti Osztályának segédorvosa. 1984-ben sebészeti szakvizsgát tett. Hét évvel később az ottani egészségügyi szakközépiskola orvos-tanára, emellett helyettes orvos.
1995-től a hajdúszoboszlói egészségház sebészeti szakrendelésének szakorvosa.
Értékes emberi tulajdonságai közül figyelemre méltó pontossága, következetessége. Kapcsolata munkatársaival kifogástalan. Etikus magatartású, tisztességes, rendkívül szorgalmas orvostípus. Betegeit nagy szakértelemmel kezeli. Empátiakészségét és szaktudását ötvözve a főorvosnő igen jó orvos-beteg kapcsolatot tud teremteni. Hajdúszoboszló és a környező települések lakosait immár 15 éve részesíti magas szintű szakorvosi ellátásban, szakrendelése a legjobban működők egyike.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete dr. Vida Sára kimagasló gyógyító tevékenységét, példás humánumát ismeri el a Kenézy Gyula-díjjal.

Pávai Vajna Ferenc-díj Hajdúszoboszló Város Idegenforgalmáért
DR. CSEH MAGDOLNA úrhölgynek

A helyi gimnáziumban 1972-ben érettségizett. A 80-as évek végén munkaügyi, személyügyi szakképesítéseket szerzett. 1999-ben elvégezte a Szegedi Egyetem munkaügyi kapcsolatok szakát. Tanulmányait Szegeden folytatva jogászként diplomázott. Doktori disszertációját a „Civilek részvételének jogi szabályozása Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának működésében” címmel írta.
1973-tól harminckét éven át a 3. sz. iskolában iskolatitkár, 2009-ig a Gönczy Pál Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse.
Alapítója a Hajdúszoboszlói Fizetővendéglátók Egyesületének. 2000-ig elnökhelyettese, majd tíz évig elnöke. Az előző ciklusban önkormányzati képviselő. Tevékenységét fémjelzi a fizetővendéglátók érdekképviselete, az egyesület szakmai felvirágoztatása, számos hazai és nemzetközi kapcsolat kiépítése. Karitatív cselekedetei is példásak.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete dr. Cseh Magdolna helyi turizmusért vállalt kiemelkedő és követendő munkálkodását méltatja a Pávai Vajna Ferenc-díjjal.

Hüse Károly-díj Hajdúszoboszló Város Sportjáért
KORÉNY ISTVÁN úrnak

Gyermekkora óta kötődik a sport világához. Tízéves korától a Szolnoki MÁV ifjúsági labdarúgócsapatában futballozott. Az aktív sportolást sérülése miatt sajnos viszonylag hamar be kellett fejeznie.
1978 óta él Hajdúszoboszlón. Civil munkája mellett itt is összefonódott élete a gyermekkori szerelemmel. Tizenhét éve a helyi kosárlabdasport meghatározó személyisége. Szívügyének érzi a kisgyermekek egészséges életmódra nevelését, a diáksport segítését. Neve egybeforrt a hajdúszoboszlói kosárlabdaklubbal. A legnehezebb időkben is életben tartotta a csapatot. A Megyei I. és II. osztályban a felnőtt férfi kosárlabdacsapat mellett elindította a férfi utánpótlás csapatot és megszervezte a női csapatot. Elnöke a Dominó Diáksport Egyesületnek és a Pedagógus Fáklya SE-nek, tagja a Hajdú-Bihar Megyei Kosárlabda Szövetség elnökségének. Alkalmanként önzetlenül segíti más sportágak tevékenységét.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Korény István hosszú ideje kitartóan végzett, áldozatos sportvezetői munkáját méltányolja a Hüse Károly-díjjal.

Tessedik Sámuel-díj Hajdúszoboszló Város Mezőgazdaságáért és Környezetvédelméért
HARANGI BARNA úrnak

Tősgyökeres hajdúszoboszlóiként szüleitől örökölte a föld, az állatok és a gazdálkodás szeretetét.
A fiatal mezőgazdasági gépész üzemmérnök első munkahelyén, a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságban több területen dolgozott. Több tucat újítás részese. E tevékenységét a találmányi hivatal 1982-ben kiváló újító bronz fokozattal ismerte el. 1991-ben gazdasági szervező szakon is főiskolai diplomát szerzett.
A rendszerváltást követően a szülők földjeit visszakapva családjával mezőgazdasági vállalkozásba fogott. Két évtizede tudatos tenyésztéssel igyekszik előállítani a lehető legjobb minősítésű nóniusz, illetve kisbéri lovat.
Az oktatásban is tevékeny, a Bocskai István Szakképző Iskola szakoktatója. Diákjai számos dobogós versenyhelyezést értek el. Saját tudását bővítve 2006-ban mérnök-tanárként diplomázott.
Alapítója a gazdakörnek, melynek vezetőségi tagja. Szintén tagja a lovasbarátok egyesületének.
Hajdúszoboszló Város Képviselő-testülete Harangi Barna helyi mezőgazdaságban és az oktatásban elért jelentős eredményeit ismeri el a Tessedik Sámuel-díjjal.

Hajdúszoboszló 1606 Emlékérem
MEDVE ISTVÁNNÉ úrhölgynek

Az Attila utcai óvodában dolgozott 1970-től 32 éven át, nyugdíjba vonulásáig. Meghatározó személyisége volt az óvodának, generációkat nevelt, tanított. Munkáját mindig a szakma iránti szeretet, alázat, a gyerekek tisztelete és a pedagógiai igényesség határozta meg.
Nyugdíjba vonulásakor bekapcsolódott a helyi nyugdíjas pedagógus klub életébe, melynek vezetője lett. Ez idő alatt megújult a klub szellemi élete. Szívén viseli a nyugdíjas pedagógusok sorsát.
Hajdúszoboszló Város Polgármestere Medve Istvánné példás szakmai múltját, és kiemelkedő közéletiségét méltányolja a Hajdúszoboszló 1606 Emlékérem adományozásával.