ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Óvoda
Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. A kötelező óvodai nevelés fejlesztő nevelésben is teljesíthető.

Ki veheti igénybe?

Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is.

A gyermek – ha e törvény másképp nem rendelkezik – abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.

Az eljárás tárgya:

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

A kötelező óvodai nevelés fejlesztő nevelésben is teljesíthető.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek – e törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, amennyiben az óvoda fenntartója több óvodát tart fenn, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

A települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található.

Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, valamint közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon.

A fenntartói közlemény, hirdetmény tartalmazza:

  • az óvodai felvételről, az óvodai jogviszony létesítéséről, a nevelési év meghatározásáról,

  • az óvodai beiratkozás időpontjának meghatározásáról,

  • a gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratokról, dokumentumokról,

  • az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezményekről,

  • az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételéről, a nevelésükre az alapító okiratuk szerint jogosult óvodákról és azok elérhetőségéről,

  • az alapító okiratuk szerint nemzetiségi nevelést folytató óvodákról és azok elérhetőségéről,

  • az óvoda felvételi körzetéről szóló tájékoztatást,

  • az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapját, amely legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap, valamint

  • a jogorvoslati eljárás szabályait.

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Szükséges dokumentumok:

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,

  • az egyik szülő (gondviselő) személyi igazolványát, lakcímkártyáját,

  • bölcsődéből óvodába jelentkező gyermekeknek bölcsődei igazolást,

  • gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozatát (ha van ilyen),

  • oltási kiskönyvét, TAJ kártyáját,

  • szülők munkáltatói igazolása,

  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, úgy az ezt igazoló szülői nyilatkozatot,

  • nem magyar állampolgárságú gyermek esetén az itt tartózkodást engedélyező okmányt is.

Jelentkezési lap: adott óvodától kapható!

Javasolt egy kísérő levélben megindokolni, hogy miért kérjük gyermekünk óvodai felvételét (pl. lakóhelyünk vagy munkahelyünk szerinti körzeti óvoda, testvér is ide jár, stb.).

Lásd bővebben:

óvodák