ma:
holnap:
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hajdúszoboszló város közigazgatási portálja
Hungarospa Zrt.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2022. évről

109/2023. (IV. 20.) Képviselő-testületi határozat

„Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság

a) vezérigazgatójának jelentését a társaság 2022. évi üzleti évről;
b) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2022. gazdasági évről;
c) a vezérigazgató vezetői nyilatkozatát a társaság belső kontrollrendszerének működtetéséről;
d) a könyvvizsgáló jelentését a 2022. gazdasági évről;
e) a 2022. évi gazdálkodásról szóló mérleg-beszámolót 14.667.581 ezer forint mérleg főösszeggel, valamint a 2022. évi – 273.640 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel. A közgyűlés a társaság mérleg szerinti eredményét az eredménytartalékba helyezi azzal, hogy osztalék kifizetésére nem kerül sor;
f) 2023. évi üzleti tervét;
g) az Alapszabály VIII. pontjának alábbiak szerinti módosítását:
VIII. A részvénytársaság cégjegyzésének módja
A Társaság cégjegyzése úgy történik, hogy a géppel vagy kézzel előírt, előnyomott, illetőleg előnyomtatott cégnév alá
a./ az Igazgatóság tagjai önállóan
b./ a Társaság vezérigazgatója önállóan
c./ az Igazgatóság által a cégjegyzésre feljogosított 2 munkavállaló együttesen írják alá a nevüket a hiteles aláírási mintának megfelelően;
h) Alapszabályának egységes szerkezetű változatát;
i) Javadalmazási Szabályzatát. 

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója a 2022. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2021. évről

92/2022. (IV. 21.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság

a) vezérigazgatójának jelentését a társaság 2021. évi üzleti évről;
b) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2021. gazdasági évről;
c) a vezérigazgató vezetői nyilatkozatát a társaság belső kontrollrendszerének működtetéséről;
d) a könyvvizsgáló jelentését a 2021. gazdasági évről;
e) a 2021. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 14.844.546 ezer forint mérleg főösszeggel, valamint a 2021. évi – 193.537 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
f) a társaság 2022. évi üzleti tervét.
g) a ZÁR-SZÁM-ADÓ Kft (4200 Hajdúszoboszló, Kossuth u. 62., könyvvizsgálói engedély száma: 000555) Kosztin László személyében felelős könyvvizsgálót bízza meg a társaság könyvvizsgálatával. Megbízatásának időtartamát 2022. június 1-től 2025. május 31-ig tartó időszakra állapítja meg. A könyvvizsgáló tiszteletdíját havi 190.000 Ft + ÁFA összegben határozza meg. 

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója a 2021. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója a 2021. 1-9. havi bevételi adatairól és a 2021. évi várható eredmény alakulásáról

118/2021. (X. 21.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. 2021. évi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója a 2021. 1-9. havi bevételi adatairól és a 2021. évi várható eredmény alakulásáról


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2020. évről

118/2021. (IV. 22.) polgármesteri határozat:

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46 § (4) bekezdése alapján - tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Kormányrendeletre – támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság

a) vezérigazgatójának jelentését a társaság 2020. évi üzleti évről;
b) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2020. gazdasági évről;
c) a könyvvizsgáló jelentését a 2020. gazdasági évről;
d) a 2020. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 14.038.172 ezer forint mérleg főösszeggel, valamint a 2020. évi – 221.836 ezer forint negatív mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését; 
e) a társaság alaptőkéjének felemelését a következő feltételekkel: 
1. Az alaptőke emelés módja:
a) új részvények zártkörű forgalomba hozatala;
b) az alaptőke emelés összege 98.000.000.-Ft, amelynek folytán a táraság 3.622.300.000,-Ft összegű alaptőkéje 3.720.300.000,-Ft-ra emelkedik, 
c) az alaptőke emelés során kibocsátásra kerül 980 db névre szóló 100.000.-Ft névértékű és 100.000.-Ft kibocsátási értékű nyomdai úton előállított névre szóló törzsrészvény  

Az újonnan kibocsátott részvények névértéke ellenértékéből 25% összeget az alaptőke emelés cégbírósághoz történő bejelentésének napjáig, míg a fennmaradó ellenértéket, amely a névérték 75% a jelen közgyűlési határozat meghozatalának napjától számított 90 napon belül kell a Zrt. rendelkezésére bocsátani a bankszámlára történő befizetéssel.

Az alaptőke emelés során kibocsátásra kerülő részvények azonos részvényesi jogokat testesítenek meg a már kibocsátott részvénysorozattal. Ennek megfelelően azonos lesz a tőkeemelés előtt kibocsátott részvények sorozatával.

A részvények átvételére vonatkozóan a részvényesek elsőbbségi joggal rendelkeznek. Más elsőbbségi joggal rendelkező személy nincs.

A részvények átvételére vonatkozóan a közgyűlés személyeket nem jelöl ki, figyelemmel arra, hogy Hajdúszoboszló Város Önkormányzata részvényes képviselője kifejezte szándékát, hogy elsőbbségi jogával élni kíván a teljes kibocsájtásra kerülő részvények lejegyzésére vonatkozóan. A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. Dolgozói és Segélyező Alapítvány képviselője kijelentette, hogy elsőbbségi jogával élni nem kíván.

A sikeres alaptőke emelést követően az alapszabály az alábbiakban módosul.

Módosul az alapszabály IV.1., pontja az alábbi szöveggel:

„A Társaság alaptőkéje 2021. április 30. napjától 3.720.300.000,- Ft, azaz Hárommilliárd-hétszázhúszmillió-háromszázezer forint, amelyből 213.119.000.-Ft nem vagyoni betét (apport), míg fennmaradó 3.507.181.000.-Ft pénzbeli hozzájárulás.”

Módosul az alapszabály V.1., pontja az alábbi szöveggel:

„V.

„A részvények száma, névértéke, jellege, kibocsátása, formai kellékei.

A részvénykönyv

1./ A társaság alaptőkéje 2021. április 30. napjától 37.203 db, egyenként 100.000,- Ft névértékű és 100.000.- forint kibocsátási értékű névre szóló nyomdai úton előállított törzsrészvényből áll. A részvények azonos részvényesi jogokat testesítenek meg. A részvényekből 36.789 db a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatát, míg 414 db a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. Dolgozói és Segélyező Alapítványt illeti meg.”
f) a társaság alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva; 
g) a társaság 2021. évi üzleti tervét.bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre - támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
a) jelentését a társaság 2019. évi üzleti évről;
b) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2019. gazdasági évről;
c) a könyvvizsgáló jelentését a 2019. gazdasági évről;
d) a 2019. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 12.585.159 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2019. évi 468.420 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
e) a 2019. évi üzleti tervét,
f) Boruzs Ida együttes cégjegyzési jogosultságának 2020. április hó 24. napjától megszüntetését, figyelemmel arra, hogy munkaviszonya a Társaságnál megszűnt;
g) feljogosítja Katona Ilona szálláshelyek és vendéglátás igazgatót a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. együttes cégjegyzésére, melyet a Társaság Alapszabálya és a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint gyakorolhat.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2020. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2019. évről

12/2020. (IV. 23.) polgármesteri határozat:

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre - támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
a) jelentését a társaság 2019. évi üzleti évről;
b) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2019. gazdasági évről;
c) a könyvvizsgáló jelentését a 2019. gazdasági évről;
d) a 2019. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 12.585.159 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2019. évi 468.420 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
e) a 2019. évi üzleti tervét,
f) Boruzs Ida együttes cégjegyzési jogosultságának 2020. április hó 24. napjától megszüntetését, figyelemmel arra, hogy munkaviszonya a Társaságnál megszűnt;
g) feljogosítja Katona Ilona szálláshelyek és vendéglátás igazgatót a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. együttes cégjegyzésére, melyet a Társaság Alapszabálya és a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint gyakorolhat.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2019. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2018. évről

90/2019. (V. 30.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság

a) jelentését a társaság 2018. évi üzleti évről;
b)a Felügyelő Bizottság jelentését a 2018. gazdasági évről;
c) a könyvvizsgáló jelentését a 2018. gazdasági évről;
d) a 2018. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót     11.523.738 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2018. évi 410.478 ezer forint mérleg szerinti eredményből 25 millió Ft erejéig a részvénytulajdonosoknak osztalék fizetését javasolja, mely szerint ez az önkormányzat esetében 24.714.000 Ft, míg az alapítvány részére 286.000 Ft jut;
e) a 2019. évi üzleti tervét,
f) alapszabályának módosítását,
g) Gy. Szűcs Erzsébet könyvvizsgáló tiszteletdíjának havi 170.000 Ft+ÁFA/hó összegben történő meghatározását.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2018. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2017. évről

59/2018. (IV. 19.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
a) jelentését a társaság 2017. évi üzleti évről;
b)a Felügyelő Bizottság jelentését a 2017. gazdasági évről;
c) a könyvvizsgáló jelentését a 2017. gazdasági évről;
d) a 2017. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót     11.595.806 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2017. évi 435.038 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
e) a 2018. évi üzleti tervét,
f) alaptőkéjének emelését,
g) alapszabályának módosítását.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2017. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2016. évről

64/2017. (IV. 20.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
 a.) jelentését a társaság 2016. évi üzleti évről;
 b.) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2016. gazdasági évről;
 c.) a könyvvizsgáló jelentését a 2016. gazdasági évről;
 d.) a 2016. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 11.661.160 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2016. évi 475.445 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
 e.) a 2017. évi üzleti tervét,
 f.) alaptőkéjének emelését,
 g.) alapszabályának módosítását,
 h.) Czeglédi Gyula vezérigazgató alapbérét 2017. április 1-jei hatállyal 995.000 Ft-ban történő megállapítását.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2016. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2015. évről

50/2016. (IV. 14.) Képviselő-testületi határozat

Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
1. a.) jelentését a társaság 2015. évi üzleti évről;
b.)a Felügyelő Bizottság jelentését a 2015. gazdasági évről;
c.) a könyvvizsgáló jelentését a 2015. gazdasági évről;
d.) a 2015. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 11.912.708 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2015. évi 230.438 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
e.) a 2016. évi üzleti tervét,
f.) alaptőkéjének emelését,
g.) alapszabályának módosítását,
h.) Czeglédi Gyula vezérigazgató 2016. június 1-től 2021. május 31-ig történő kinevezését 856.900 Ft/hó összegű alapbérrel,
i.) Gy. Szűcs Erzsébet könyvvizsgáló tiszteletdíjának havi 110.000 Ft+ÁFA/hó összegben történő meghatározását.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2015. évről


Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2014. évről

52/2015. (IV. 16.) Képviselő-testületi határozat

A Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Részvénytársaság
1. a.) jelentését a társaság 2014. évi üzleti évről;
b.) a Felügyelő Bizottság jelentését a 2014. gazdasági évről;
c.) a könyvvizsgáló jelentését a 2014. gazdasági évről;
d.) a 2014. évi gazdálkodásáról szóló mérleg-beszámolót 12.055.890 ezer forint mérleg főösszeggel és jóváhagyja a 2014. évi 160.452 ezer forint mérleg szerinti eredmény teljes összegének eredménytartalékba helyezését;
e.) a 2015. évi üzleti tervét,
f.) alaptőkéjének emelését,
g.) alapszabályának módosítását javasolja a közgyűlésnek elfogadásra.

Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. beszámolója - 2014. évről